RÓLUNK

Tudunk csapatként dolgozni

Olyan tapasztalattal rendelkező csapat vagyunk, amely a Shoptet webáruházak létrehozására és kezelésére szakosodott.

mime digital

Hogyan kezdődött...

A MIME álapítója Michal Mervart (balra a képen látható kedves srác). Ma már 14 éves tapasztalattal rendelkező UX tervező, aki olyan márkákkal dolgozott együtt, mint a Notino, CZC.sk, Safetica, Hyundai és még sokan mások. De ez csak egy része annak, amin Michal keresztülment, és ahogyan eljutott a MIME létrehozásához. De hogy megértsd, kik vagyunk és milyen értékeket képviselünk, térjünk vissza a történet legelejére.

Egy nap Michal úgy döntött, hogy saját egyedi webárúházat hoz létre. De eléggé csalódott lett, mert fejlesztése és javítása anyagilag és technikailag nagyon megterhelő volt. Ezért megpróbált egy másik megoldást találni, amely nem teszi tönkre a költségvetését, és egyben tökéletes eredményeket biztosít.

És ekkor bukkant rá a Shoptet-re! Egy ideig kutatta a lehetőségeket, tapasztalatot gyűjtött, figyelembe vette az előnyöket és hátrányokat, fejlődött az UX-ben. Sikeresen kipróbálta az UX csapatok vezetését egy vállalatnál, ezek után pedig úgy döntött, visszatér a kisebb és közepes méretű webárúházakhoz, hogy segítsen nekik. Hamar rájött, hogy további ügyes kezekre volt szüksége – ez volt az a pillanat amikor létre jött a mime digital. A tapasztalatokra épülő ügynökség mögött rengeteg hatékonyan felépített webárúház és ötletes szakember áll.

mime digital
mime digital

mime digital

Miért lett MIME digital a nevünk? Ez egyszerű. A pantomímek némán fejezik ki magukat gesztusokkal és arckifejezésekkel. Csakúgy, mint mi, mi is a gondosan megtervezett megjelenéssel, illetve kifinomult UX-el segítünk a webárúházaknak. Nincs szükségünk nagy szavakra, a digitális varázslat erősebb.

Értékeink

Ahogy a pantomimesek a mozgáson keresztül mutatják be gondolataikat, úgy mi is a viselkedésünkkel mutatjuk ki értékeinket.

mime digital

Felelősség

Számíthat ránk. Kitartóak vagyunk és betartjuk ígéreteinket. Felelősségteljesen használjuk erőforrásainkat. Aktívan megoldjuk a felmerült problémákat, javaslatokat teszünk, és törekszünk a hatékony folyamatokra.

mime digital

Barátságosság

Igyekszünk átérezni mások helyzetét. Tiszteljük egymást. Pozitív a hozzáállásunk, korrektek vagyunk, értékeljük egymást, megbízunk egymásban és összefogunk. Támogatjuk a könnyedséget, az emberséget és a kötetlenséget. És van humorérzékünk.

mime digital

Nyitottság

Megosztjuk az információkat. Nyitottak vagyunk az új ötletekre. Teret adunk a vitának. Meghallgatjuk. Képesek vagyunk konstruktív visszajelzéseket elfogadni és adni.

mime digital

Kommunikáció

A kommunikáció rendkívül fontos. Folyamatosan informáljuk a projekt állapotáról. Egyenesen és őszintén beszélünk. Átláthatóak vagyunk. Velünk mindig tudni fogja, hogyan áll a projektje.

mime digital

Visszajelzés

Szeretnénk megismerni az Ön nézőpontját. Folyamatosan konzultálunk, és biztosítjuk, hogy a projekt jó irányba halad. Meghallgatjuk a kívánságait.

mime digital

Összehangolás

Fontos, hogy egy hullámhosszon legyünk. Csak is így jöhetnek létre a legjobb projektek és hosszútávú együttműködések.

mime digital

Minőség

Használjuk a józan eszünket. Innovatívak vagyunk, merész döntéseket hozunk és keressük az utat új dolgok tanulásához. Az esetleges hibákkal szembe nézünk a változásokra rugalmasan reagálunk.

mime digital

Határidők

Tiszteletben tartjuk a határidőket. Pontosak és realisták vagyunk. Biztosak vagyunk abban amit csinálunk, így mindig pontosan ki tudjuk számolni, mennyi időre van szükségünk a munka elvégzésére.

Ki áll a pantomim mögött?

mime digital mime digital

Michal

CEO
2008-ban csöppentem bele az UX világába. Olyan cégeknek dolgoztam mint a Notino, CZC.cz és más nagy webárúházak. Most a csapatommal együtt az itt szerzett tapasztalatoknak köszönhetően is sikerül megbirkóznunk a legnehezebb projektekkel is.
mime digital mime digital

Slavomír

Project Manager
mime digital mime digital

Matěj

Data Specialist
mime digital mime digital

Petr

Finance & Acquisition
mime digital

Renáta

Client Associate
mime digital mime digital

Bára

Project Manager
2008-ban csöppentem bele az UX világába. Olyan cégeknek dolgoztam mint a Notino, CZC.cz és más nagy webárúházak. Most a csapatommal együtt az itt szerzett tapasztalatoknak köszönhetően is sikerül megbirkóznunk a legnehezebb projektekkel is.
mime digital mime digital

Lukáš

Sales Consultant
mime digital mime digital

Jirka

Product & Shoptet Specialist
mime digital mime digital

Tomáš

Sales Consultant
mime digital mime digital

Robert

Back-end Developer

+25 további remek szakértő

a csapatunkban